A minap volt részem átélni egy tizenöt éves évfordulót, tizenöt éve léptem(tük) át uróljaára az általános iskola kapuit. Tizenöt év azért nem kis idő, rengeteg minen történt ennyi idő alatt, a világgal is velem is. A világ annyira nem témája a blogomnak, úgyhogy inkább magammal törődnék. Ez a tizenöt év azt is jelenti, hogy lassan a 3 X-be lépek, ennek annyira azért nem örülök.
Azóta több iskola is volt aminek elhagyhattam "utoljára" a kapuját, középiskola, főiskola, egyetem. Valahol már több találkozónk is volt régi osztálytársakkal, valahol egysem, valakivel találkozó nélkül is gyakran találkozunk, valakivel azóta sem találkoztunk. Általános isoklából ez volt az első igazi osztálytalálkozónk(ezúton is köszönet a szervezőknek érte!) tizenöt év után. Sokat gondolkoztam előtte, hogy elmenjek-e egyáltalán és végülis arra jutottam, hogy igen elmegyek. Odavonzott a kíváncsiság, hisz nem egy ember volt akit már tizenöt éve nem láttam, nem tudtam róla semmit, hisz az évek során messzire sodort az élet tőlök. Sokat gondolkoztam az általános iskolás éveimről is, és érdekes módon azt kellett megállapítanom, hogy nem túl sok mindenre emlékszem belőlük. Ezen azért egy kicsit meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent lehet felejteni. De ez a találkozó egy kicsit felidézett rég elfeledett emlékeket is, amik kicsit mélyebbre kerültek az emlékezetemben. Végülis az emlékezet is csak olyan, mint egy régi kopott magnószalag, amin már csak nagyon "recsegve" hallani a hangot. Kell valaki aki tudja a szöveget és segít felidézni mi is lehet a szalagon.
Végülis jó döntés volt résztvenni a találkozón, csak kár, hogy voltak többen akik nem így döntötek. Ennélfogva kicsit hiányos volt az osztálylétszám, nem jelenthette a hetes, hogy senki sem hiányzik.
Esedékes lenne még egy találkozó a nyárra egy kollégiumból, oda viszont nem megyek el. Ahhoz a helyhez több rossz emlék fűz, mint jó, azokat nem szeretném felidézni. Ott majd én leszek a hiányzók névsorában...
