Sáryval folytatuk a pénteken elkezdett költészetet, aminek ez lett az eredménye:
Kezemben egy toll és papír,
De hiába e toll nem ír ,
Lelkemre nincs más gyógyír,
Lelkem továbbra is csak sír.
Elkezdem hát géppel újra,
Talán sikerül ki tudja,
Mert barátom elég szűkszavú,
Hogy lesz ebből randevú.
Nem ír a toll, nem ír újra,
Tán kifogyott belőle a tinta,
Nincsen tintám mit tegyek,
Így nem jön el a kedvesem.
Elment hozzá kedvese,
De nem volt otthon kedvese,
S már nem volt hozzá kedve se,
Hisz az ebéd ma csak vese.
Szomorú lett kedvese,
Hisz nem várt őrá senkise,
Haza ment hát egyedül,
Hol egymagában hegedül.
Rosszul lett a leányzó,
Sehol nincs egy teázó,
Elment tehát buliba,
Nem messze csak Bugyiba.
Ott mulatott hajnalig,
Vágytak is rá a pasik,
Mégsem örült a drága,
Hisz nem volt vele a párja.
Berúgott hát rendesen,
Mulatott szép csendesen,
Míg a buli véget nem ért,
Akkor mindenki hazatért.
Hazafele utazott éjszakai vonaton,
Kabátja a fogason,
Arra gondolt csendesen,
Merre van a kedvesem.
Bebujt ő az ágyába,
Hatalmasat ásítva,
Vége hát a móka mára,
Zárul Móni móka tára.
